Turistaútvonalak - Dél-dunántúl

"Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék-túra, Olajos Körút - Papp Simon útján Piros-túra

TuristaútvonalakA Bakancsos turizmus rendkívül jó adottságokkal rendelkezik a térségben. A táj változatos, látnivalókban bővelkedő, természeti értékekben gazdag.

A térségen is keresztül halad az Országos Kék Túra részét képező "Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék-túra" útvonala. Az út kitűzése "Rockenbauer Pál Emlékút Zalában" elnevezéssel 1988-ban történt. Az első emléktúrát 1989-ben a Zala Megyei Természetbarát Bizottság szervezte. 1990 óta minden év első hétvégéjén kerül megrendezésre e hagyományőrző bakancsos túra. Ezzel állítva emléket az Országos Kék Túra mintegy 1100 km-es útvonalát bemutató "Másfélmillió lépés Magyarországon" című filmsorozat, valamint Dél-Dunántúlt megismertető "És még egymillió lépés" című sorozat megalkotójának, a Magyar Televízió egyik alapítójának.

Az turistaútvonal több, a zalai dombok között megbújó falvakat, településeket is érint. Így páldául Valkonyát (itt található a Rockenbauer Pál Turistaház), Borsfát, Kistolmácsot, Bázakerettyét, Lispeszentadorjánt és Lasztonyát.

A térség másik jelentős túraútvonala az "Olajos Körút -Papp Simon útján" nevet viseli. A 89 km hosszú túra tiszteletadás a helyi és egyben a magyar kőolajbányászat megteremtője, Papp Simon geológus, egyetemi tanár előtt. Papp Simon neve összeforrt a vidékkel: az ő irányításával indult meg 1937-ben az iparszerű szénhidrogén-bányászat, neki köszönhető a MAORT lendületes fejlődése. A túra a hajdani olajvidék ipartörténeti és természeti értékeit tárja fel Bázakerettye, Lispeszentadorján, Maróc és Kiscsehi községeket érinti.

A Dél-Zalai vidék szelíd természet, a béke és nyugalom birodalma ez a mindenkit befogadó táj, mely minden kerékpáros számára feledhetetlen élményt nyújt.

Képek

Turistaútvonalak Turistaútvonalak Turistaútvonalak Turistaútvonalak Turistaútvonalak Turistaútvonalak Turistaútvonalak

Megismerné a zalai vidék
néhány finomságát?

Zalai Finomságok Estéje

További részletek:
www.zalaifinomsagok.hu

 
 
 Kerettye Étterem - Bázakerettye Zalai Finomságok Estéje INERGON Gasztronómia Zalagyöngye Panzió ZalaSystem WebDesign Studio
 
A honlap tartalma, illetve oldalainak bármely alkotóeleme kizárólag az INERGON Kft. előzetes írásbeli engedélyével használható fel! html css